Erdőtelepítésben is jeleskednek a drónok

Egy újabb terület, ahol a gépek jobban teljesítenek az embereknél.
Erdőtelepítésben is jeleskednek a drónok

Drónok bevetésével kísérletezett a kanadai Flash Forest startup cég, aminek fejlesztéseivel lehetővé vált egy az emberi munkánál jóval hatékonyabb, gyorsabb és olcsóbb módja a fák ültetésének. Ebben a kérdésben viszont szó sincs versengésről, hiszen a fő cél a hatékonyság, abban pedig a drónok teljesítményét elnézve nincs hiba.

Pneumatikus rendszerrel lettek felszerelve a repülő szerkezetek, amikkel a startup célja, hogy néhány éven belül megsokszorozzák a teljesítményüket, hogy végül egymilliárd fa ültetésére váljanak alkalmassá. Az ültetőgépek egy olyan rendszer alapján dolgoznak, ami felméri, hogy milyen minőségű a talaj, és ehhez alkalmazkodva választja ki az erősséget, ami természetesen az ültetendő fa típusát is figyelembe veszi ilyenkor.

Jelenleg naponta 20 ezer kis csomagot juttatnak a földbe a drónok, ezt a számot szeretnék 100 ezerre feltornászni a kanadai kutatók. Fontos és nagy lehetőségeket rejt ezeknek a gépeknek a munkája, mivel akadnak olyan nehezen megközelíthető területek, ahol az ember jóval kevésbé tud érvényesülni egy ásót hurcolva, mint az égből magokkal áldó drónok

A globális felmelegedés lelassítása, illetve ennek a korlátozása az egyik fő motivációja a társaságnak, akik az ültetőgépeket Ontario területén már sikerrel tesztelték. További nagy előnye ezeknek a szerkezeteknek, hogy nem csak ültetőgépekként funkcionálnak, hiszen később is tudnak gondoskodni a növényekről, különféle tápanyagok, megfigyelések segítségével nyomon kísérve és támogatva a növekedésüket.

Nyitókép: Unsplash


Kapcsolódó cikkek

Felfújható csónak nem csak halászoknak

Felfújható csónak nem csak halászoknak

Egy-egy csónak sok célt szolgálhat. A választásunkat meghatározhatja, hogy a nyaraláson mivel is szeretnénk eltölteni az időnket.

Egy Growatt inverter előnyei

Egy Growatt inverter előnyei

Fotovoltaikus inverterek és tárolórendszerek.

Intelligens mezőgazdaság

Intelligens mezőgazdaság

Az intelligens mezőgazdaság, más néven precíziós mezőgazdaság, az agrárszektor legújabb innovációja, amely forradalmasítja a hagyományos gazdálkodási módszereket.