Egy pénzbírság vezet majd a trágyázás forradalmához?

A történet 2008-ban egy pénzbírsággal kezdődött, ma pedig ott tart, hogy megreformálhatja a trágyázás ügyét.
Egy pénzbírság vezet majd a trágyázás forradalmához?

Oded Halperin volt az az ember, aki pénzbüntetést kapott, miután a kutyája után nem szedte fel annak a piszkát. A férfi ezen úgy felbőszült, hogy megalapította a Paulee CleanTec vállalatot, hogy megoldják ezt a globális problémát, amit a kutyaürülék jelent, számolt be a Springwise. Halperin egy barátja segítségét kérte, aki történetesen egy komoly feltaláló, professzor Oded Shoseyov. Közös munkájuk eredménye egy olyan kémiai eljárás lett, amelynek során az emberi és az állati ürüléket is szagtalanná lehet tenni, sőt, az anyag káliumban gazdag műtrágyává alakítható. Ezzel a technikával az agrárágazatban komoly előrelépéket lehetne tenni, hiszen több szempontból is nagyon aktuális ügyről van szó.

Az alacsony költségű módszerrel létrehozott anyagnak por állaga van, és az eljárások révén teljesen biztonságossá válik, minden kórokozótól és baktériumtól mentes. Eredetileg tehát csak a kutyaürülék okozta problémát akarták felszámolni, de ma már ott tart a cég, hogy ezzel az eljárással és műtrágyával miként reformálhatnák meg a mezőgazdaságot. A technika szerint egy reaktorkamrában oxidálószerrel keverik az alapanyagot, ami az ezáltal megemelkedett hőmérséklet hatására elveszíti nedvességtartalmát, és por állagúvá válik. A létrejött műtrágya pedig kiválóan használható a növények trágyázásához.

A hulladékkezelés, az állattartás során keletkezett nagy mennyiségű végtermék problémája globálisan nagyon fontos kutatási téma, így ez az új eljárás is jelentős eredményeket hozhat, ezt felismerve fókuszál a további vizsgálatokra a Paulee CleanTec.




Kapcsolódó cikkek

Egy pénzbírság vezet majd a trágyázás forradalmához?

Egy pénzbírság vezet majd a trágyázás forradalmához?

Fontos kutatások indultak el egy izraeli vállalatnál.

Öt élelmiszer, ami örökre eltűnhet az éghajlatváltozás miatt

Öt élelmiszer, ami örökre eltűnhet az éghajlatváltozás miatt

Minden nap fogyasztjuk némelyiket, de a jövőben végleg eltűnhetnek.

Vége a halipari pazarlásnak

A halipari melléktermék a kuka helyett ezentúl a tányérunkon landol

Illetve egy sor egyéb helyen használják fel az eddig hátrahagyott részeket.