Lézerfény lehet a megoldás a madárinfluenza ellen

Lézerrel tartják távol a vadmadarakat a baromfitelepektől.
Lézerfény lehet a megoldás a madárinfluenza ellen

A holland Bird Control Group fejlesztése az a szerkezet, ami zöld lézerfénnyel ijeszti el az állattartó telepek környezetébe kerülő vadmadarakat. 2019 és 2020 között kísérleti időszakot tartottak egy holland szabadtartású telepen, ahol a baromfiak védelmében vetették be az eszközt, aminek munkáját, így a madarak viselkedését is több kamera segítségével figyelték meg.

A vizsgálat első felében azt tanulmányozták, hogy milyen szokásai vannak a vadmadaraknak, amikor nem érzik úgy, hogy veszély fenyegetné őket. A második szakaszban pedig azt figyelték meg, hogyan reagálnak a zöld lézerfényre.

A vadkacsák és egyéb vízi madarak a telephez tartozó nyílt vízben töltötték az idejük nagy részét, amit egyébként a baromfiak is használtak, illetve a délutáni óráktól másnap reggelig élelmet kerestek.

Miután a telep közepén egy hat méter magas póznára állítva használni kezdték a lézerfényt, a vadmadarak ezt hozzájuk közelítő veszélyforrásként érzékelve menekülőre fogták. A zöld lézerfényt két műszakban alkalmazták, éjszaka, amíg a tyúkok az ólban voltak, a szabadtartás területét őrizték vele, napközben viszont a telep környékének védelmére használták. Az eredmény a vadkacsák esetében 99,7 százalékos távolmaradást eredményezett, míg más vízimadarak esetében is 96 százaléknál magasabb arányban működött.

Az automatizált madárvédő technológia tehát szépen bizonyított, és fejlesztői szerint ez a madárinfluenza elleni harcban is hasonlóan működne.

Kapcsolódó cikkek

Csúcsragadozóvá vált Magyarországon az aranysakál

Csúcsragadozóvá vált Magyarországon az aranysakál

Nádi farkasként vagy aranysakálként is ismert.

Haszonállatokra és emberekre is veszélyes egy internetes kihívás

Haszonállatokra és emberekre is veszélyes egy internetes kihívás

Németországban kampány is készült, hogy felvilágosítja a résztvevőket.

Áttörést hozhat az embriók nemi meghatározása a tojásiparban

Áttörést hozhat az embriók nemi meghatározása a tojásiparban

Az eljárás véget vethet a hím kiscsibék kegyetlen elpusztításának.