Milyen előnyei vannak a zöldtrágyázásnak?

Nagyban segítheti a talaj termőképességének a megőrzését és javítását. Akár kiskertekben is érdemes lehet megpróbálkozni a zöldtrágyázással.
Milyen előnyei vannak a zöldtrágyázásnak?

Zöldtrágyának hívjuk a helyben megtermelt szerves trágyát. Ennek során kifejezetten ebből a célból vetett, jelentős biomassza tömegű növényeket dolgoznak bele a talajba. Amennyiben megfelelően végzik, akkor a zöldtrágyázás segíti a talaj termelékenységének a megtartását, sőt akár a javítását is. A zöldtrágyázáshoz használható növények közé tartozik a teljesség igénye nélkül a facélia, mustár, olajretek, pohánka, valamint a pillangósvirágú növények is.

Elsőre talán újszerű megoldásnak hangozhat, ugyanakkor tulajdonképpen egy régi módszerről van szó, amit már az ókorban is használtak. A tömeges, nagyüzemi alkalmazását a műtrágyázás szorította egy időre háttérbe. Ugyanakkor az elmúlt egy-két évtizedben újra reneszánszát éli, különösen Nyugat-Európában.

A zöldtrágyázásnak több előnye is van, nem véletlen, hogy idehaza is egyre terjed az alkalmazása. A zöldtrágyázáskor felhasznált növények jellemzően gyors növésűek, ennek révén a talaj állandóan fedve van. Ez védi a földet a szél és a lehulló nagy mennyiségű csapadék káros hatásától. Szintén az előnyei közé sorolható, hogy javítja a talajszerkezetet. A zöldtrágya növények ugyanis lazítják a talajt, ami így kevésbé válik tömörödötté. A lazább talajt pedig az utóvetemények majd könnyebben hálózzák be a gyökérzetükkel.

A bevetetlen területekhez képest a zöldtrágya növényekkel borított földterületek vízháztartása sokkal jobb. Ez különösen a csapadékban szegényebb területeken nagyon hasznos. A talaj vízháztartására gyakorolt kedvező hatásuk onnan ered, hogy egyrészt segítik a lehulló csapadék gyors talajba szivárgását. Másrészt a növények – azáltal, hogy takarják a talajt – csökkentik a kipárolgást, segítik a földnedvesség megőrzését.

Az sem elhanyagolható előnyük a zöldtrágya növényeknek, hogy jelentős mennyiségű gyökérmaradványt hagynak hátra, aminek révén a talajban élő mikroorganizmusok szerves anyagokat tudnak képezni. Ezzel párhuzamosan azt is segítik, hogy a tápanyagok ne mosódjanak ki könnyen a talajból.

Szintén az kedvező hatásaik közé sorolható, hogy elnyomják a gyomokat, hiszen gyorsan növekednek és alaposan beborítják a talajt. Fontos azonban megemlíteni, hogy csak a szakértelemmel és megfelelő növényekkel végzett zöldtrágyázásnak van értelme. Erről további részelteket olvashatnak a Magvas.hu-n a témában megjelent szakcikkben.

Különösen érdemes lehet a zöldtrágyázásban gondolkodni gyengébb termőképességű, erősen kötött talajú földterületek esetében. Ezeknél ugyanis kifejezetten jó eredményekkel kecsegtethetnek a zöldtrágya növények. Összességében ez a módszer az istállótrágyát, műtrágyát nem válthatja ki, de nagyban segíti a talaj termelékenységének a fenntartását.

Kapcsolódó cikkek

Ezek a fajok lehetnek a klímaváltozás áldozatai

Ezek a fajok lehetnek a klímaváltozás áldozatai

Bizonyos fajok esetében sokkal nagyobb a fenyegetettség.

Fenntarthatóság a kávéscsészékben is!

Fenntarthatóság a kávéscsészékben is!

A fenntarthatóság, a környezettudatos szemlélet szerencsére folyamatosan terjed, és egyre többen vannak, akik a mindennapok során is igyekeznek odafigyelni arra, hogy a cselekedeteik milyen hatással vannak a bolygóra.