Nem véletlenül világhírű a magyar pálinka

Magyarországon igazi nemzeti italként bánunk a pálinkával, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) például egy a vendéglátásban dolgozók számára készített külön katalógussal is segíti a helyes kínálás módját. A 2004 óta védett hungarikumnak számító gyümölcspárlatot hazánkban, illetve négy osztrák tartományban állíthatnak elő. A szó mai értelemben vett jelentése is nagyjából ezzel a folyamattal azonos időben rögzült.

Hazánkban az égetett szeszekről szóló adatok már a 14. századból elérhetőek, de ezek még nem a pálinkára vonatkoztak, hanem feltehetően a borpárlatra. A 17. században megjelenő pálinka egy szlovák jövevényszó, ami kezdetben az északról érkező gabonapálinkára vonatkozott a néprajzi adatok szerint. Az évszázadok során sokat változott az elnevezés jelentése, míg korábban tehát a különféle gabonákból, sőt burgonyából készülő párlatokat nevezték így, a 20. századra már főként a gyümölcsökből készült erjesztett cefre párlatát, de még ma is akadnak, akik az égetett szesz szinonimájaként használják. Magyarországon több gyümölcsből is készülhet a világhírű pálinka: szilva, barack, körte, meggy, cseresznye, alma, eper vagy éppen a szőlőtörköly is adhatja az alapját.

A jó pálinka kulcsa az érett és egészséges gyümölcs, ezért a készítésekor különösen figyelni kell az alapanyag tisztaságára.

Mindemellett viszont bármennyire is káprázatos a méltán nagy sikerű magyar ital, azt nem árt róla tudni, hogy bár évszázadokig hittek abban, hogy gyógyerővel bír, sőt sokan abban is, hogy minden reggel érdemes meginni belőle egy kupicányit, a csodatevő képességének, betegségűző hatásának valóságtartalma igen csekély. A másik tévhit a pálinkával kapcsolatban, hogy akkor érezhető ki igazán az íze, ha alaposan lehűtve kínáljuk, a lehető legjobban ugyanis 18-20 Celsius-fokon érezhető ki a zamata.

Ha kedvet kaptál a vendéglátáshoz, falusi vendéglátó tanfolyamra jelentkezés ezen az oldalon lehetséges.