Rovarokból készül a jövő takarmánya?

Alternatív fehérjeforrásként már régóta számolnak a rovarokkal.
Rovarokból készül a jövő takarmánya

Számos előnyös tulajdonsága van, ha a takarmányozásba bevonják a rovar alapú forrásokat is, hiszen nem csak a táplálkozás terén, hanem az állatok egészsége terén is pozitív eredményei lehetnek ennek. Kutatások egyik fő terepe a rovarokkal való takarmányozásé, hiszen például az állatok immunrendszerének erősödése csökkentheti az antibiotikumok használatát. De akár a növényvédelemben is fontos szerephez juthatnak később. Hogy melyik rovar milyen állat számára biztosít a megfelelő tápanyagforrást, ezzel kapcsolatban napról napra többet tudunk, de vannak már most is különösen hasznosnak tartott fajták.

Fotók: Unsplash

Európában még újdonságnak számít ez az környezetbarát eljárás, de robbanásszerűen növekvő és fejlődő ágazatról van szó, ennek példája, hogy Magyarországon is találkozhatunk olyan céggel, ami ezzel foglalkozik. A nemzetközi trendek a fenntarthatóság irányába haladnak, aminek jó eszköze lehet a hatékony, olcsó és az élelmezésben betölthető szerepe mellett is számos pozitív tulajdonsággal rendelkező rovarliszt. Ugyan Európában egyelőre korlátozottak a felhasználási lehetőségek, a halgazdaságokban és a háziállatoknál használható csak a rovar eleségként, de a jövőben várhatóan egyre több állat takarmányozásában szerepet kapnak majd a rovarok, ahogy az Amerikában és Kanadában is megtörtént már például a baromfi ellátásban.

A szerves melléktermékek lebontásában és hasznosításában is fontos szerepet játszik a fekete katonalégy lárva, valamint gyors fejlődésre is képesek a szerves hulladékokon élve, amiket ártalmatlanítva végül fehérjében és olajban gazdag biomasszát tudnak kialakítani. A fekete katonalégy a legnépszerűbb rovar a témában, de akadnak mellette mások is, amikre érdemes figyelni, ilyen például a közönséges lisztbogár, valamint a házi tücsök. A szója és halliszt csökkentése mellett tehát az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében is fontos szerep juthat majd ennek az eljárásnak.


Kapcsolódó cikkek

Lézerfény lehet a megoldás a madárinfluenza ellen

Lézerfény lehet a megoldás a madárinfluenza ellen

A vadmadarak ellen működik a módszer, ami nem egy sci-fi regényből származik, hanem egy holland kutatócsoporttól.

Hogyan növelheti a termelékenységet az állatfarmon?

Hogyan növelheti a termelékenységet az állatfarmon?

Egy állatfarm működtetése gondos figyelmet igényel a részletekre és hatékony gazdálkodási gyakorlatokat a maximális termelékenység és jövedelmezőség biztosítása érdekében.

Macskák és kutyák szociális beilleszkedése - Hogyan segíthetjük kedvenceinket egymás elfogadásában

Macskák és kutyák szociális beilleszkedése - Hogyan segíthetjük kedvenceinket egymás elfogadásában

A macskák és kutyák eltérő természetű állatok, így a szociális beilleszkedésük némi türelem és odafigyelés mellett történik.