Haszonállatokra és emberekre is veszélyes egy internetes kihívás

Főként haszonállatokat, de házi kedvenceket is terrorizálnak a fiatalok, hogy egy jó videó szülessen.
Haszonállatokra és emberekre is veszélyes egy internetes kihívás

Németországból indult – a megszokottnál több szabadidővel rendelkező fiataloktól – egy kulikitaka-challenge néven futó játék, ami valójában egyáltalán nem szórakoztató. A résztvevők feladata, hogy egy dalra – ez adta a kihívás nevét – mozogjanak eleinte lassan, majd hirtelen gyorsan, amivel a frászt hozzák az állatokra, erről pedig természetesen készítsenek videót, majd osszák meg a TikTokon.

A legújabb hír ezzel a már hónapok óta porondon lévő kihívással kapcsolatban, hogy nagy valószínűség szerint egy az internetes kihívást teljesítő fiatal, illetve a beszámolók alapján kettő, a legutóbb egy vonat elé kergetett egy szarvasmarhát Bajorországban, ahol az állat elpusztult. Ugyan ezúttal nem történt nagyobb tragédia ennél, és a szerencsétlen szarvasmarha halálán kívül másnak nem esett baja, de ennek nem kellett volna megtörténnie, és ez is példázza, amit a német állattartók is hangsúlyoznak: nem veszélytelen szórakozásról van szó.

A Német Gazdaszövetség főtitkárhelyettese próbálja felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy nem csak az állatokra nézve veszélyes ez a játék, hanem rájuk nézve is, hiszen egy a borját óvó tehén, ami több száz kilós, ha teljes sebességgel nekiindul, egy telefonnal videózó fiatal nem lesz képes megállítani, és utóbbi könnyen úgy járhat, mint a vonat elé menekülő szarvasmarha.

Az Archyde összefoglalójából az is kiderül, hogy a gazdák szerint ezek az állatok meglehetősen kíváncsiak, amik kissé félszegen közelítik meg az embert, viszont ha hirtelen megrémülnek, akkor fékevesztetten menekülni kezdenek, ez pedig az állatokat és az embereket is könnyen megsebesítheti. És egyáltalán miért jut eszébe valakinek egy közel egy tonnás bikát, de akár egy 5 kilós kutyát is heccelni?


Kapcsolódó cikkek

Áttörést hozhat az embriók nemi meghatározása a tojásiparban

Áttörést hozhat az embriók nemi meghatározása a tojásiparban

Az eljárás véget vethet a hím kiscsibék kegyetlen elpusztításának.

Haszonállatokra és emberekre is veszélyes egy internetes kihívás

Haszonállatokra és emberekre is veszélyes egy internetes kihívás

Németországban kampány is készült, hogy felvilágosítja a résztvevőket.

Hogyan növelheti a termelékenységet az állatfarmon?

Hogyan növelheti a termelékenységet az állatfarmon?

Egy állatfarm működtetése gondos figyelmet igényel a részletekre és hatékony gazdálkodási gyakorlatokat a maximális termelékenység és jövedelmezőség biztosítása érdekében.